Autóvédelem vs. autólopás

Az origo.hu közölte az autóvadászokkal készült riportok, melyben tapasztalataikat mondják el. Szerintük azok az autómárkák a legveszélyeztetettebbek, amelyekre a legnagyobb a kereslet, hiszen a nagy számok elve alapján ezeket a járműveket éri százalékosan a legtöbb baleset, így javításra is ezek szorulnak leginkább, tehát kell az alkatrész utánpótlás a bontókba. De nem élveznek lopás elleni védettséget a magas védelmi rendszerrel ellátott luxusautók sem. Az autólopás több lépésből tevődik össze, aminek első mozzanata a jármű kiválasztása, és megfigyelése, az autótulajdonos szokásainak feltérképezése. Legkedveltebb helyek a városszéli metró megálló melletti parkolók, ahol a tulajdonos órákra leparkolja a járművét, így mire észreveszi annak eltulajdonítását, akkor már az régen egy bontóban van.
A távirányítóval záródó járművek kódját nem kihívás az autótolvajnak megszerezni, egy erre alkalmas, 40-50 méteres körben vevő antennával, s már az övék is az autó. Újabb elgondolkodtató tény derül ki a riportból, mely egy külföldi bemutatót említ, ahol megtekinthető volt egy új eljáráson alapuló rádiófrekvenciás dekóder, melyet sehova sem kell csatlakoztatni. De ami még ennél is brutálisabb, hogy a gyártó mérnökök egy része képes eladni, vagy lízingbe adni a dekódolást támogató elektronikát.
Ezek összegzéseképpen csak azt tudjuk javasolni Önnek, hogy alaposan gondolja meg hova parkolja le több órára a járművét, vegye fontolóra az egyes védelmi eszközök erősségeit, gyengeségeit, és ezeket mérlegelve válassza meg autója védelmi rendszerét. Mindenképpen érdemes elgondolkodni rajta, mennyire szövevényes is az a rendszer, amelytől az autónkat szeretnénk megvédeni?

Forrás: Origo.hu